"Nincs azzal semmi baj, ha az embert a szorítóban vagy azon kívül padlóra küldik. A baj ott kezdődik, ha ott is marad." - Muhammad Ali

Az L.S.P. Team a világ tetején

Nagy volt a csend a házunk táján mostanában, de mindennek oka van. Az elmúlt időszak – beleértve a szokásos nyári, velencei edzőtábort – a felkészülés jegyében zajlott, ami a munkáról szólt, annak meg nincs „hírértéke”.
Viszont az elmúlt héten az olaszországi Jesoloban rendezték meg a kadett- és ifjúsági kick-box világbajnokságot. A 65 ország több, mint 1800 versenyzőjének részvételével megtartott esemény minden idők legnagyobb, ilyen jellegú rendezvénye volt, melyen a magyar válogatott az országok versenyében a második helyen végzett. Nagy örömünkre ehhez a kiváló eredményhez két harcosunk – Pálfalvi Panni és Szabó Bence – is tevékenyen hozzájárult. 

Mesterünk elmondása szerint az elmúlt egy év erre az eseményre fókuszált, ennek jegyében telt a felkészülés. Versenyzőink állóképessége kiemelkedő volt, nem beszélve harcosságukról és küzdőszellemükről.

 A dobogós hely a minimum elvárás volt, amit ők hoztak is. Erős mezőnyben, erős ellenfelekkel megküzdve végig kiegyensúlyozott, jó bunyóval Panni világbajnoki címmel, Bence pedig ezüstéremmel térhetett haza.

Innentől is nagy lesz rajtuk a teher, mert fejben is helyén kell majd kezelni a dolgokat és már előttünk a cél, a jövő évi Európa Bajnokság, ami Győrben kerül majd megrendezésre. Sikerük jó példa lehet a többi harcosunk számára.

Mesterünknek köszönjük a felkészítést és a hitet.

Hajrá LSP Team!