"Nincs azzal semmi baj, ha az embert a szorítóban vagy azon kívül padlóra küldik. A baj ott kezdődik, ha ott is marad." - Muhammad Ali

Monthly Archives: július 2017

Edzőtábor 2017, Velence

CsapatMinden évben lezajlik, minden évben várjuk és ott meg a végét várjuk. A végén pedig már a következőt.

De mitől lesz egy edzőtábor jó? Nagyon fontos elem, hogy csak egy alapos koncepció mentén felépített tábor lesz sikeres és eredményes. Ehhez viszont komoly szakmai munka, hosszútávra való tervezés szükséges. Szerencsére mi abban a helyzetben vagyunk, hogy Mesterünknek köszönhetően a fentiek megvannak. Az edzések egymásra épülnek, és ha közben nem is mindig értjük, hogy mit miért csinálunk éppen, de a végére mindig összeáll a kép. Az első naptól a tábor közepéig egyre nő a terhelés, hogy a végére ebből fokozatosan visszavéve már a finomhangolások kapjanak hangsúlyt. A közös esti bunyók pedig felteszik a koronát az aznapi munkára. Rengeteg páros gyakorlat, különböző kombinációk, amelyeket a bunyókban kitűnően lehet hasznosítani. Köredzések, erősítések, melyek az állóképességet és a mentális képességeket fejlesztik.
Idén az idő is kegyes volt hozzánk, nem kaptunk esőt, vihart, meleget viszont annál inkább. Mivel több generáció vesz részt, így az összezártságnak, az egymásra utaltságnak komoly csapatépítő szerepe is van. Láttunk nagy, komoly teljesítményeket, olyat, aki kicsit átlépte saját árnyékát, de elmondható, hogy mindenki magához mérten a maximumot hozta ki magából. Voltak komoly holtpontok, nagy elfáradások, kisebb összezördülések, de ez már csak így van jól. A végén, a sikeres vizsga után, viszont mindenki felszabadultan és elégedetten tehetett pontot az idei táborra, mivel meglepetésként Mesterünk összehozott egy rögtönzött grillpartyt is.

Összességében egy kitűnő és sikeres tábort tudhatunk magunk mögött, mely megalapozza a további munkát az őszi versenyszezonra.

Úgyhogy én csak annyit fűznék hozzá, hogy jövőre, veletek, ugyanitt.

Hajrá L.S.P. Team

Csapat2