"Nincs azzal semmi baj, ha az embert a szorítóban vagy azon kívül padlóra küldik. A baj ott kezdődik, ha ott is marad." - Muhammad Ali

Nagy Lajos

XIX. Kick-box Világkupa – Szeged – 2013.

Immár zsinórban nyolcadik alkalommal – rendezik meg ismét Szegeden a Kick-Box Világkupát.

Szerdáig 19 ország 876 versenyzője adta le nevezését, de várhatóan 950 fős mezőny jön össze az immár zsinórban nyolcadik alkalommal Szegeden rendezendő Kick-box Világkupára, amelyre május 16-19. között az újszegedi sportcsarnokban. Kiemelkedik a K1-es mezőny, amelybe eddig 197 nevező jelentkezett – ez meghaladja a világbajnokság mezőnyét. Pár ország még vízumproblémákkal küzd, de remélhetőleg sikerül mindent elrendezni.

“Évről-évre egyre nagyobb mezőnnyel rendezzük meg 2006 óta a világkupát. Ismét vannak egzotikus országok, mint Mauritius vagy Izrael. Európa legnagyobb ringes mezőnyében a legnagyobb létszámú küldöttséget ismét az oroszok és a fehéroroszok delegálták az immár 19. világkupára. Rajtuk kívül régi visszajáró a skandináv országok küldöttsége is, akik a Szeged Napja rendezvénysorozata miatt már korábban érkeznek.

A szegedi világkupa komoly válogató az év végi, Sao Paolo-i low-kick világbajnokságra. A tatami sportok vb-je is ezzel egy időben lesz a törökországi Antalyában, arra is remek felkészítő a szegedi világkupa.

Mindezek mellett az utánpótlás szempontjából is kiemelkedő a rendezvény, hiszen az idei lengyelországi Európa-bajnokság miatt és a két hét múlva következő magyar bajnokságra létfontosságú válogatóversenyről van szó.

L.S.P Team versenyzői:

Varga Dorián:     Tippanucz Kristóf:     Sleisz Marci:

c1 -28kg  light-contact        c1 -37kg  light-contact        c2 -47kg  light-contact

c1 -28kg  kick-light            c1 -37kg  lkick-light             c2 -47kg  kick-light

Boros Petra:

Junior kick Light +70kg

Felnőtt  kick Light +70kg

Felnőtt light-contact +70kg

Boros Kata:      

                  Felnőtt low-kick -65kg                      

Borbély Ádám:    

        Felnőtt low-kick -86kg              

Tippanucz Miklós

  Felnőtt kick light -94kg

Tábor

 

  Tábor 2013 Velence

 

                                         ÉRTESÍTÉS

 

Egyesületünk idén is meghirdeti szokásos nyári edzőtáborát.

Időpontja: 2013. július 28 – augusztus 03. /7 nap/

Helyszín: Velence Ifjúsági Tábor.

Előleg befizetése szükséges, határideje: 2013. március 29.

A fennmaradó összeget 2013. május 20. ig egy összegbe vagy részletekben lehet befizetni.

                                                     Sensei Nagy Lajos

                                                             vezetőedző

                                                  Tel: 20/463-63-65

                                       e-mail: nagy.lajos@lajosport.hu

Kick Box Vizsga

Csapatunk 2013.02.23-án vizsgázott 28-fővel.

Sikeresen vizsgázott mindenki ezúton gratulálok nekik.

10. kyu:

Nagy Míra, Nagy Máté, Nagy Milán, Ács Zétény, Bodzán Olivér, Tölli Máté,

Márkus Gergely, Köszegi Kinga, Árva Tóth Viktor

8. kyu:

Sleisz Márton, Tippanucz Kristóf, Tippanucz Miklós, Zám Zoltán, Virág Attila,

Szabó Sándor, Steiner Ákos, Boros Botond

7. kyu:

Keleti Patrik, Balogh Béla

6. Kyu:

Varga Dorián, Borbély Ádám, Tóth Viktor

5. Kyu:

Sági Norbert, Boros Petra, Facskó Gábor,

1. Kyu:

Boros Kata, Szűcs István

4Fight Országos verseny

4Fight Kupa Országos KICK-BOX versenyen ismét siker született!!

 Egyesületünk eredménye:

4 arany, 6 ezüst, 3 bronz

Arany érem:

Boros Petra /light-contact/,  Boros Botond /light-contact/,

Sági Norbert /kick-light/, Borbély Ádám /low-kick/

Ezüst érem:

Varga Dorián /light-contact/, Farkas György /low-kick/,

Tippanucz Miklós /kick-light/, Sági Norbert /light-contact/,

Borbély Ádám /kick-light/, Varga Dorián /kick-light/

Bronz érem:

Sleisz Marci /kick-light/, Tóth Viktor /light-contact/,

Tippanucz Kristóf /kick-light/

Tisztelt Szülök, Kedves Sportolók!!!

Egyesületünk ismét egy ével öregebb lett, és kötelezettségei vannak, ami anyagi kiadással is jár.

Ezért sajnos kénytelenek vagyunk éves tagdíjat szedni melynek összege egy évre: 5000Ft

A díj tartalmazz:

Nemzeti Sportszövetség által kiadott kártyát, ami baleset és sportbiztosítás és kb 1100 helyen kedvezményes vásárlásra jogosít.

Kérnénk önöket, ezt az összeget legkésőbb 2012. 02. 28-ig eljuttatni felénk szíveskedjenek.

Lehet személyesen, illetve átutalással.

Volksbank: 14100488-18347149-01000004

Szeretnénk felhívni mindenki figyelmét a közelgő adó beválásra ahol az adó 1% lehet sportegyesületek részére küldeni, ez csapatunknak is nagy segítséget jelent.

Adószámunk: 18207264-1-42

                                                                                                   Üdvözlettel:   Sensei Nagy Lajos

Minősítés

A 2012. évi versenyeredmények alapján az egyesület sportolói az alábbi minősítéseket szerezték:

 

név korosztály

versenyszabály

súly

pontok

minősítés

1.

Boros Kata

felnőtt

rimgsportok

70

28

I. osztályú sportoló

felnőtt

tatamisportok

70

56

I. osztályú sportoló

2.

Sági Norbert

felnőtt

tatamisportok

89

38

II. osztályú sportoló

3.

Boros Petra

cadet 2

tatamisportok

+65

59

Aranyjelvényes Ifjúsági Sportoló
A nemzetközi minősítés 2 évig, a többi minősítés 1 évig érvényes.
2013. január 20.

Balázs Imre

 

minősítési biz. vez.