"Nincs azzal semmi baj, ha az embert a szorítóban vagy azon kívül padlóra küldik. A baj ott kezdődik, ha ott is marad." - Muhammad Ali

Monthly Archives: szeptember 2019

Egy forró nyár és egy ifi EB :)

Hosszú nyár van mögöttünk, mely – szokás szerint – munkával telt. Júliusban megtartottuk hagyományos edzőtáborunkat Velencén, melyen az övvizsgákon kívül célzottan az augusztusi, győri Ifjúsági Európa Bajnokságra készültek a kvalifikációt szerzett harcosaink.

A közeli időpont miatt ez évben sokaknak a nyaralás is elmaradt, helyette kemény edzésekkel készültek. Az öt versenyzőnk név szerint Kamilli Mirella, Nagy Míra, Pálfalvi Panna, Szabó Bence és Vilhelm Zalán. 

Augusztus 26-31. között Győrben, az AUDI Arénában került megrendezésre a Kadett – és Ifjúsági Európa Bajnokság. 39 ország több, mint 2000 nevezése okán ez minden idők legnagyobb ilyen rendezvénye volt. Harcosaink komoly tapasztalatokkal és két bronzéremmel gazdagabban tértek haza erről a portyáról. Kamilli Mirella full-contact szakágban mérette meg magát és a hozott eredmény azt mutatja, jó úton jár. Nagy Míra technikai okok miatt nem indulhatott azon szakágakban, ahol versenyezni szokott, így abban a szakágban indult, mely nem a kedvence. A megszerzett bronzérem így mindenképpen nagy siker. A következő korosztályos világversenyeken ilyen akadály már nem lesz. Pannit sajnos sérülés miatt nem engedték versenyezni, így számára hamar véget ért a verseny. Zalán a későbbi Európa bajnoktól – aki a regnáló Világbajnok – kapott ki pontozással egy kiegyensúlyozott, jó mérkőzésen, míg Bencének ezen a versenyen nem jött ki a lépés.

Fárasztó hét volt, de nincs megállás, megyünk tovább, vár minket a Cseh Open világkupa-viadal.

Hajrá LSP Team!