"Nincs azzal semmi baj, ha az embert a szorítóban vagy azon kívül padlóra küldik. A baj ott kezdődik, ha ott is marad." - Muhammad Ali

Monthly Archives: október 2015

Fight Night Hungary, Budapest

2015 szeptember 27.-én immár harmadik alkalommal került megrendezésre a budapesti Barba Negrá-ban a Fight Night Hungary. Idén ifjú versenyzőnk, Varga Dorián révén klubunk is képviseltette magát. Dorián a Magyar Fatshani Wing Chun Harcművészeti Sportegyesület versenyzőjével, Budai Istvánnal mérte össze erejét 35 kg-ban 3×1,5 percben, thai-boksz szabályrendszerben.

Dorián az első profi mérkőzését egyhangú pontozással, meggyőző fölénnyel nyerte. Végig követte mestere, sensei Nagy Lajos ringsarokból elhangzó utasításait, így pontos, tiszta technikákkal operálva hamar a javára fordította a mérkőzést. Remek, tiszta, sportszerű mérkőzés volt.

Ebből az eredményből is kitünik, milyen hasznos volt a RE-GYM – mel közös nyári edzőtábor, melyet reményeink szerint még több követ majd.

Mivel ez a mérkőzés volt a gála első meccse, így a továbbiakban már tét nélkül élvezhettük a továbbiakat. Remek mérkőzések követték egymást üresjárat nélkül, címmeccsekkel tarkítva. Köszönjük a szervezőnek, Rehák Györgynek, a színvonalas rendezvényt és a lehetőséget.

A képekért köszönet a RE-GYM – nek.