"Nincs azzal semmi baj, ha az embert a szorítóban vagy azon kívül padlóra küldik. A baj ott kezdődik, ha ott is marad." - Muhammad Ali

Kovács Balázs

Pályázatot nyertünk

Egyesületünk Mogyoród Nagyközség Önkormányzatának 10-106/2015-ös azonosítószámú pályázatából tatami szőnyeget vásárolt.
LSP tatami

Kick-box már gyerekeknek is!

Gyerek kick-boxJó hangulat és családias légkör jellemezte az első, gyermekeknek szóló kick-box edzésünket Mogyoródon.

Nagy feladat vár ránk, hiszen mindenki egytől-egyig világbajnok szeretne lenni. 
Azt kívánjuk, hogy a nagy álmok váljanak valóra, de természetesen ezért mindenkinek tennie is kell. Mi azzal tesszük a dolgunk, hogy még sok ilyen fantasztikus edzést tartunk, minden hétfőn, szerdán és pénteken.
 

Gyerek kick-boxGyerek kick-box

 

LSP Team SE & RE-GYM közös edzőtábor!

A szokásos nyári táborunkat Velencén tartottuk immáron 23. alkalommal.

A Rehák György vezette RE-GYM klubbal karöltve vágtunk bele az idei munkába. Minden idők legjobb és leghatékonyabb tábora volt, mivel 70-75 fővel vett részt a két klub. Az esti, közös küzdelmi edzések emelték a tábor nívóját. A tábort családias hangulat és jókedv jellemezte, a végén pedig tagjaink sikeres vizsgával zártak.

Köszönjük mindenkinek a fegyelmezett munkát és jövőre várunk mindenkit ismét egy fantasztikus táborral!

2015. Edzőtábor2015. Edzőtábor

XXI. Kick-box Worldcup (WAKO) – Szeged

2015.05.21-24.

Kis létszámmal, de nagy reményekkel indult neki csapatunk, az L.S.P. Team a XXI. szegedi Kick-Box Világkupának.

Több versenyszámban mérették meg magukat sportolóink. 750 nevező között akadtak riválisok, vetélytársak, nagy nevek és teljesen ismeretlenek is.

Versenyzőink idén is kihozták magukból a lehető legjobbat.

2015 WAKO Szeged

  • Boros Kata felnőtt női -70 kg-ban duplázni tudott. Elhozta a light és a kick light aranyérmet és a velejáró kupát.
  • Boros Petra felnőtt női +70 kg-ban, kick light szabályrendszerben, könnyedén hozta el az aranyat.
  • Csernák Sándor felnőtt férfi -69 kg-ban küzdelmes mérkőzés után a dobogó harmadik helyére állhatott fel, így bronzéremmel a nyakában térhetett haza.
  • Tippanucz Miklós felnőtt férfi -84 kg-ban, light contactban a dobogó második helyéig menetelt, így ezüstérmes lett, kick light -89 kg-ban pedig bronzérmes.
  • Varga Dorián cadett I. kategóriában -32 kg-ban, kick light szabályrendszerben 10-es tábláról indult. Nehéz küzdelmekben a harmadik helyig verekedte el magát, így a megérdemelt bronzérem volt a jutalma.

 

 

 

Büszkék vagyunk csapatunk teljesítményére, ami Sensei Nagy Lajos áldozatos edzői munkájának köszönhető!

 

Országos, közös küzdősport edzés

 

Közös edzés

Nagy Lajos által vezetett LSP Team Sportegyesület szervezésében, országos küzdősport edzésre került sor április 12-én a mogyoródi Sportcsarnokban.

 

Több egyesület edzője és tagjai vettek részt az eseményen.

Közös edzés
Többek közt: Rehák György (Elnökségi tag Magyar Kick Box Szövetség), Vojvoda György (nemzetközi ring bíró), Vörös Roland (Thai box edző), Ott Éva (Thai Box) edző, Szepesi Attila (Thai box edző), Német Ferenc (elnökségi tag Magyar Kick Box Szövetség), Juhász Gábor (alelnök, Magyar Kick Box Szövetség), Nagy Lajos (elnök LSP Team Sportegyesület).

 

Számos junior és felnőtt válogatott versenyző, valamint versenyzői tapasztalatokkal nem rendelkező tanulók sparingolhattak egymással. Így mindenkinek lehetősége volt tapasztalatcserére, technikák gyakorlására, harci értékének kipróbálására.
Az edzés barátságos légkörben telt el, amelynek végén minden edző büszkén tekinthetett tanítványaira a szorgalmas, kemény munkáért és a sportszerű, fegyelmezett viselkedésért.
Tanulságképpen elmondhatjuk, hogy nagy értéke van az ilyen közös programoknak, s reméljük még több ilyen alkalomra lesz lehetőségünk. Az Egyesület ezúton is köszöni mindenkinek a részvételt.

 

Akik megtiszteltek jelenlétükkel: Re-Gym, Kazincbarcikai Küzdősport SE., B&G Angels Veresegyház, Titán SE.

Közös edzés

 

Vendégünk volt Balzsay Károly

LSP csoportkép

  Nem mindennapi eseményben volt része a Nagy Lajos által vezetett LSP Team Kick Box Egyesület tagjainak.

Március 27-én a mogyoródi sportcsarnok tornatermében, vendégünk volt Balzsay Károly (WBOBalzsay Károly és Nagy Lajos volt nagyközépsúlyú világbajnoka, WBO interkontinentális bajnoka, 7-szeres amatőr magyar bajnok), aki közel másfél órás edzést tartott a csapatnak. Az edzésen bepillantást nyerhettünk a klasszikus ökölvívás alapjaiba, elsajátíthattuk a box alapállását, lépéseit, néhány alapütést valamint ezek kombinációit.

Balzsay Károly mint sportoló már ismert volt előttünk, de most megismerhettük úgy is mint hétköznapi embert, akinek személyében egy szerény, kedves, kimondottan barátságos fiatalembert láthattunk.
Az edzés után Paulovics Géza polgármester úr köszönte meg a híres ökölvívó részvételét és gratulált az Egyesület eredményeihez, a sportolók lelkes munkájához.

Befejezésül majd’ egyórás, kötetlen beszélgetés következett Karcsival, aki hasznos tanácsokat adott a versenyzők mentális felkészüléséhez, beszélt a stressz kezeléséről, és élményeit hallhattuk a profi box világából, Fritz Sdunek egykori német edzőjéről és Szántó Öcsi bácsiról is.

Köszönjük ezt a különleges alkalmat mind Balzsay Károlynak, mind edzőnknek, Nagy Lajosnak. Ezzel a kezdeményezéssel egy hagyományt szeretnénk elindítani, és minél több neves hazai sportolót vendégül látni, hogy az utánpótlás korúak a példaképektől tanulhassanak.

Balzsay Károly és Nagy Míra

Közös Edzés Balzsay Károllyal az LSP-nél

2015. március 27-én az LSP vendége:

Balzsay Károly

A box világszervezet volt nagyközépsúlyú világbajnoka. Emellett hétszeres amatőr magyar bajnok, 2008 júliusában a WBO listavezetője és interkontinentális bajnoka.

Gyertek!
Várunk mindenkit a közös edzésre!

Balzsay Károly

 

Helyszín: 2146 Mogyoród, Gödöllői út 17. – Szent László Általános Iskola Sportcsarnok

Időpont: 2015. március 27. – Péntek / 18:00-21:00

 

Ismét győzelem: Boros Kata I. danos

Kata I Dan
 
 
Egyesületünk tagja, Boros Kata, az eddigi versenyeredményei alapján meghívást kapott a február hetedikén megtartott mestervizsgára. A kemény, négyórás vizsgának meg is lett az eredménye: Kata megszerezte az I.Dan fokozatot.

 
 
 
A technikai résznél kiemelkedően teljesített

DSCF5081 DSCF5249 10986719_1053669394648660_1104068001468803907_n

A tőle megszokott precizitást hozta a küzdelmekben és a formagyakorlatban is egyaránt.

Kata I Dan Kata & Sensei

Gratulálunk ehhez a nagyszerű teljesítményhez, és köszönjük Sensei Nagy Lajosnak a felkészítést.

 

Az új weblap indulása

 

Edzések

ÉRDEKLŐDNI LEHET:

Nagy Lajos

Tel: 06-20-463-63-65

e-mail: info@kickboxoktatas.hu

Edzések Budapesten:

1061 Budapest, Bajza u 49-51.
Kedd: 17.30-19.00
Csütörtök: 17.30-19.00

 

Edzések Fóton:
2151 Fót, Arany János u. 20-26.
Garay János Általános Iskola
Szerda: 17:00-18:00
Péntek: 17:00-18:00